A gyerekek életében fontos szerepe van a napirendnek. Ahogy a szülők is törekszenek rá, hogy gyermekük életét egyfajta rendszer hassa át, táncoktatóként a foglalkozások megtervezésénél mi is használunk sorvezetőket. Természetesen ennek szakmai okai is vannak, de emellett biztonságot, kiszámíthatóságot is tud adni kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

A sorrend, amit a balett órákon követünk:

  • Bemelegítés
  • Rúdgyakorlatok
  • Középgyakorlatok
  • Diagonál gyakorlatok
  • Elköszönés

A bemelegítés elengedhetetlen része minden mozgásos foglalkozásnak, hiszen a testet fel kell készíteni a terhelésre. A bemelegítő gyakorlatok során nagy hangsúlyt fektetünk a helyes testtartásra, a láb- és kartartások kidolgozására.

Gondoljunk csak bele, a kis elsős is eleinte a betűelemekkel ismerkedik, hogy aztán később majd egy fogalmazást is papírra tudjon vetni. De a bemelegítő mozdulatok segítenek a ráhangolódásban is, hogy a figyelmünket a külvilág történéseiről a saját testünk felé irányítsuk.

Legközelebb a Rúdgyakorlatokról és azok jelentőségéről olvashattok.

Ha tetszik a magazinunk és szeretnél többet olvasni belőle, iratkozz fel hírlevelünkre az oldalsávban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük