Tánctérkép szülőknek

Útmutató a különböző táncos műfajokhoz!

Még javában tart a szünidő, de sokatokban már ott motoszkálhat a kérdés, hogy milyen mozgásformát válasszatok ősztől gyermeketek számára.

A nyár persze remek lehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy több időt fordítsanak eddigi hobbijaikra, esetleg új dolgokat próbáljanak ki. (Mi is nagy sikerrel bonyolítottuk le a különböző korosztályok számára meghirdetett, “Ismerkedés a balett órával” elnevezésű programunkat.)

Ezekből az ismerkedésekből talán egy új „szerelem” is kialakul, ami a továbbiakban beépülhet a mindennapokba.

A szabadidős elfoglaltságok megválasztásánál több szempont is közrejátszik:

  • Mit kínálnak a környék intézményei, infrastrukturális lehetőségei?
  • Mit ajánl a pedagógus, illetve mi magunk mit tudunk elképzelni, gyermekünk érdeklődési körét és habitusát figyelembe véve?
  • Hány éves gyermek számára keresünk mozgásformát?

Vonzóvá tehetnek tevékenységeket a szülő, nagyobb testvér, ovis vagy iskolás barátok pozitív tapasztalatai, sikerélményei. Ha már eldőlt, hogy mozgásos foglalkozást választunk, akkor pedig felmerülhetnek további kérdések: vajon a művészi vagy a sportos irány felé nyissunk?

Hogyan döntsünk jól?

Ebben a cikkben megnézzük, milyen táncos műfajok közül választhattok, és melyiknél milyen szempontokat érdemes figyelembe venni. A Grace Balett a művészi mozgás, azon belül is a klasszikus balett, és az arra épülő modern tánctechnika oktatása mellett köteleződött el, de szeretnénk további táncos műfajok bemutatásával segíteni nektek a döntésben.

Megtudhatjátok, hogy mi jellemzi a különböző formanyelveket, hány éves kortól érdemes elkezdeni az ismerkedést, illetve, hogy milyen képességek, készségek fejlődhetnek az adott tánc gyakorlása során.

Ezek a mozgásformák mind nagy népszerűségnek örvendenek, és egytől egyig értékes helyet töltenek be a gyermekek mozgásának fejlesztésében, személyiségük alakításában.

Tartsatok velünk, és ismerjétek meg közelebbről a következő műfajokat (ha nem szeretnétek mindet elolvasni, ugarjatok ahhoz, amelyik érdekel Benneteket!):

  1. Néptánc
  2. Gyermek balett
  3. Modern táncok
  4. Társastáncok
  5. Showtánc
  6. Hip hop

A néptánc

Tánctérkép szülőknek

Kezdjük mindjárt a néptánccal, a folklórműfajok egyik ágával.

A népdalokkal, mondókákkal, ringató és ölbeli játékokkal már egészen pici kortól, maga a szülő is elkezdheti gyermeke zenei nevelését. Ezekhez gyakran kapcsolódnak mozgások, és innen már csak egy lépés, hogy eljussunk a népi játékokig. Az óvodában zajló nevelés során aztán a gyerekek megismerkednek különböző körjátékokkal, ügyességi, párválasztó, szellemi és akár táncos játékokkal is. 

Ezt a vonalat lehet erősíteni néptánc foglalkozásokkal, amelyek szabadidős tevékenységként már az óvodás korosztály számára is elérhetők.

A gyerekek először népi játékokon, ritmusgyakorlatokon keresztül ismerkednek a magyar néptánc alapmozdulataival, majd később elsajátítják a különböző tájegységekre jellemző alapmotívumokat is. Megtanulnak tánctípusokat (ugrós, csárdás, karikázó, verbunk, páros), dolgoznak eszközökkel (bot, üveg), és mindeközben a népi kultúra szokásaiba, hiedelmeibe is betekintést nyernek. 

Az oktatás többnyire koedukált csoportokban zajlik, így lehetőség nyílik a fiúk lányok közötti kapcsolódásra. Ez különösen a pubertás beköszöntével lesz jelentős, amikor az életkori sajátosságból adódóan nehezebb a közös hang megtalálása e két csoport között.

A páros táncokon keresztül megismerhetik a gyerekek a hagyományos nemi szerepeket, az improvizációs gyakorlatok pedig megmutatják, milyen a vezető és a vezetett szerepében lenni. 

A néptánc órákon megélhető az összetartozás élménye a közös éneklésekkel, a csoportos koreográfiák eltáncolásával. Lehet felszabadultan játszani, hangosan tapsolni, dobogni, ritmusosan és lendületesen táncolni. A muzikalitás elengedhetetlen ebben a műfajban, ezáltal fejlődik a zenei hallás, a ritmusképesség, a dinamikus mozgások során az állóképesség és összességében a mozgáskoordináció is. 

A táncházaknak köszönhetően nincs az a korosztály, aki ne találná meg azt a közeget, amiben örömmel feloldódhat az együttes mozgás élményén keresztül.

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni? 

Már óvodás korban elkezdhető. 

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét? 

A „vezéregyéniségek” és a visszahúzódóbb gyerekek is megtalálják a helyüket és együtt fejlődhetnek a közösségben történő táncolás által. 

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa? 

Hangsúlyosak a zenei képességek, fejlődik a ritmusérzék, az állóképesség, a koordináció (komolyabb szinten a balett alapokat is beépítik a képzésbe, de a hajlékonyság nem elsődleges szempont).

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható? 

Alapvetően a lendületes, ritmusos mozgások dominálnak, de helyet kapnak a lassabb táncok is.

A gyermek balett

Mozgásművészeti stúdiónk mottója, miszerint „A szép mozgás mindenkinek jár”, valóban egy erős vonzerő. Mert aki balettozni tanul, annak szép lesz a tartása, harmonikus a mozgása, fejlett a testtudata.

Ebben a műfajban a helyes testtartás kialakítása már a kezdetektől nagy hangsúlyt kap. Fontos a lábfej kidolgozása, a hajlékonyság fokozása. A gyerekek elsajátítják az egyszerűbb lábpozíciókat, valamint a kéz- és kartartásokat. Mindezek játékos formában már az óvodás korosztály számára is élvezhetővé és befogadható válhatnak.

Később már a balett rúdnál is végeznek gyakorlatokat a növendékek, amelyek a balett formanyelvénél hangsúlyos lábmozgások elsajátítását segítik.

Az egyensúlyozó képesség fejlesztése is előtérben van, hiszen az egy lábon végzett mozdulatoknál és a majdani forgások kivitelezésénél ez elengedhetetlen.

A nyújtások kiemelt jelentőséggel bírnak a magas lábemeléseket igénylő mozdulatok miatt, illetve egy bizonyos fokú hajlékonyság képezi az alapját a könnyed és nagy kiterjedésű mozgásnak. Bővebben az egyes korosztályok tananyagáról itt olvashattok.

Bár vannak dinamikusabb játékok és gyakorlatok is (ugrások, térben haladó lépéskombinációk), alapvetően egy nyugodtabb, fókuszált tanulási folyamat jellemzi az órákat. Nagyon jól fejleszti a koncentrációs képességet, hogy olykor kis mozdulatokat kell létrehozni egy-egy testrész tudatos irányításával. Mivel az automatizmusok kiépüléséhez sokszori ismétlés szükséges, a türelem és a kitartás is trenírozva van. Ez az iskolai feladatok teljesítésénél is hasznukra válhat a kis balett növendékeknek.

Természetesen a táncolás élménye, a balett színpadokon látott varázslat az oktatás során is visszaköszön, amikor a gyerekek etűdöket, koreográfiákat tanulnak be az ismert előadások zenéjére. A közös produkciókban adódnak párban és csoportosan létrehozott kompozíciók, azért az egyéni teljesítmények és a feladattudat elengedhetetlen a helytállásnál.

Ismerkedj meg gyermek balett tanfolyamainkkal részletesebben!

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni?

Már óvodás korban elkezdhető.

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét?

A tüllszoknyák világához való vonzódáson túl fontos az elmélyülésre való képesség, az ismételt feladatok iránt tanúsított türelem, ugyanakkor a rendszerbe foglalt mozgásanyag nagyfokú biztonságélményt nyújt a hevesebb természetű gyerekek számára is.

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa?

Fejlődik a hajlékonyság, a ritmus és egyensúlyozó képesség, a növendékek figyelme, koncentrációja és mozgásmemóriája is jobb lesz.

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható?

Változatos dinamikájú mozgásanyaggal bír (lassabb és dinamikusabb gyakorlatokkal, koreográfiákkal), de az alapok lefektetésénél főleg a nyugodtabb tempójú gyakorlatok a jellemzőek.

A modern táncok

A modern tánc kifejezés több stílust is magában foglal, sajnos gyakran összemossák napjaink divatos táncaival (mint a hip hop vagy a show tánc).

A „modern” szó igazából arra utal, hogy a klasszikus baletthoz képest szabadabb mozgásformát képvisel, de nem annyira mai, mint a kortárs táncok vagy az új zenei stílusokra reagáló, folyamatosan megújuló divattáncok. Hiszen tánctörténeti szempontból valójában még csak a 20. század elején járunk.

Bár vannak mozdulatok, amelyek alapját egyértelműen a balett formanyelvére építi, a modern technikáknál nem egy idealizált kép elérése a cél, sokkal inkább az egyéni adottságok kerülnek a fókuszba. Ezzel a hozzáállással próbál testbarátabb szemléletet képviselni, például nem használja a 180⁰-ban kiforgatott lábpozíciókat.

A színpadi produkciók tekintetében pedig fontos az egyéni érzelmek kifejezése, az adott kor történéseinek feldolgozása.

Az órák egy bemelegítő gyakorlatsorral indulnak, amit tréningnek hívunk. Ezzel készítik fel a testet a terhelésre, valamint már megalapozzák az adott tánctechnikára jellemző testhasználatot. Gyakran hosszú heteken, hónapokon át ugyanazzal vagy hasonló gyakorlatsorral történik a bemelegítés, hogy az automatizmusok kiépüljenek, a mozdulatok pontosak és tudatosak legyenek.

A modern technikák elsajátításánál jelen vannak a talaj használatára vonatkozó feladatok is (gurulások, mászások, fordulatok), ugyanis az ösztönösebb, természetes mozgások is inspirációt jelentettek az egyes technikák megszületésénél. A forgások, ugrások, térben elmozduló lépéskombinációk is hangsúlyosak, főleg a haladóbb csoportokban.

A hosszabb-rövidebb koreográfiákban pedig megélhetik a növendékek a tánc élményét, azaz „működés közben” tapasztalják meg a tanultak alkalmazását egy művészi produkcióban.

Hogy nevén is nevezzük ezeket a technikákat, a modern táncok közé tartozik a jazz tánc (pl.: Art jazz, Horton jazz, Amerikai jazz), illetve a Martha Graham, José Limon, Merce Cunningham vagy Laban Rudolf nevével fémjelzett technikák.

Ezeket célirányosan főleg a professzionális táncképzésben oktatják, hobbi szinten inkább az a jellemző, hogy az oktató vegyíti a fentiekből merített ismereteit, illetve a csoport életkorának, tudásszintjének és a közös ízlésének megfelelően súlyoz az egyes tanegységek során.

Mi a Grace Mozgásművészeti Stúdióban 9 éves kortól vezetjük be tanítványainknál a modern technikák oktatását.

Az ezt megelőző években elsajátított klasszikus balett ismeretek jó alapot adnak az új stílusok elsajátításához, valamint a gyerekek életkorukból fakadóan is kíváncsian és nyitottan fogadják az új, mégis olykor ismerős mozdulatokat. Képzésünkben szép átmenetet tud adni a hagyománytisztelő, szabályosabb mozdulatokra épülő balett és a kreatívabb megoldásokat, több szabadságot engedő modern tánc.

Tudj meg többet modern tánc képzésünkről!

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni?

Általános iskolás korban már elkezdhető.

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét?

A kreatív megoldásoknak is jut tér, ugyanakkor a mozdulatok kivitelezésének helyes módja itt is elvárás. Az egyén temperamentuma jobban meg tud mutatkozni, az órákon használt zenék elszakadnak a klasszikus művektől, modernebb, populárisabb dallamok adnak inspirációt a gyakorlatokhoz.

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa?

Jól koordinált, testtudatos fizikumot eredményez. A hajlékonyság és az erő is fejlődik, a koncentráció és a jó memória mellett a kreativitás is magasabb szinten nyer teret.

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható?

Lassabb és gyorsabb tempójú gyakorlatok egyaránt megjelennek az órákon, az adott technikától függetlenül. A változatos dinamikájú koreográfiák is a részét képezik a fejlesztő munkának, hiszen ezáltal szélesedik a mozgásrepertoár, és alakul a testtudat.

A társastáncok

Manapság a szalagavató bálokon vagy egy esküvői pár nyitótáncánál találkozunk a leggyakrabban a társastáncok valamelyikével.

Talán nem ismeretlen a standard és latin táncok kifejezés sem, bár a hagyományos társasági táncokkal zajló báli mulatságok korától már igencsak messze kerültünk. Mégis el tud varázsolni minket a mozdulatok precízsége, a párosok közötti összhang és a zenével való harmonikus hullámzás.

A standard táncok közé tartoznak a hagyományos báli táncok (angol és bécsi keringő, tangó, slow fox, quick step).

A lassabb tempójú mozgás mellett eleganciáját az is adja, hogy a férfiak frakkban, míg a nők hosszú ruhákban, estélyikben jelennek meg. Alapmozgásukat a különböző járások, jellegüket a zene lüktetése határozza meg. Míg a keringőknek a lágy áradás a sajátja, addig egy tangó szenvedélyesebb és játékosabb. A slow foxot a hullámzása, a quick stepet pedig a váltakozó dinamikája teszi felismerhetővé.

A latin táncokhoz soroljuk a sambát, a rumbát, a cha-cha-chát, a paso doblét és a jive-ot. Ezek már jóval dinamikusabbak, tüzesebbek, hangsúlyos csípőmozgásokkal, kifejező karvezetésekkel.

A csoportos oktatás során fiúk és lányok párba rendeződve sajátítják el a mozdulatokat. Az alapfigurák begyakorlása is már párban történik, ahol a fiúk megtapasztalják, hogyan vezessék partnerüket, a lányok pedig figyelmesen a követést gyakorolják.

Kezdő csoportoknál általában egy oktató foglalkozik a gyerekekkel, aki a fiú és a lány lépéseket is megismerteti a tanulókkal. Később, haladó szinten már párok oktatnak párokat, ahol mindenki a saját szerepére vonatkozóan kap hiteles képet és instrukciókat a mozdulatok helyes kivitelezéséről. Sőt, a versenyzők külön-külön is gyakorolnak, hogy a párt alkotó táncosok önállóan is fejlődjenek, a hibáikat kijavítsák, a technikájukat csiszolják.

A versenyzés szinte kötelező velejárója ennek a műfajnak, nem véletlen, hogy a versenytánc elnevezést is használjuk a fenti műfajokra. Korosztály és tudásszint alapján mérik össze a képességeiket a párosok.

Amennyiben valakinek komoly tervei vannak a ranglistán való előrejutásban, úgy szerencsés, ha olyan partnert talál, aki hasonlóan ambiciózus és kitartóan tudnak együtt dolgozni. A kezdőknél és hobbi táncosoknál viszont nem feltétel a fix partner, pláne, ha a fiúk és lányok aránya nem azonos. A váltakozó partnerekkel való gyakorlás segíti azt is, hogy a gyerekek rugalmasan tudjanak alkalmazkodni az eltérő habitusú és ügyességű társaikhoz.

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni?

Általános iskolás korban már elkezdhető.

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét?

Kezdő csoportoknál mind a standard, mind a latin táncok repertoáron vannak, később szoktak csak specializálódni a táncosok. Akár az is előfordulhat, hogy a visszafogottabb természetű gyerekek pont azért választják végül a latin táncokat, hogy ott megélhessék a bennük rejlő tüzet, míg egy lobbanékonyabb természet lehet, hogy a standard táncokban talál rá a harmóniára.

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa?

A ritmusképesség, a koordináció itt erőteljes fejlődésen megy keresztül. A párban vagy formációban előadott koreográfiák nagyfokú koncentrációt igényelnek mind a térhasználat, mind a szinkronitás tekintetében. Figyelemmel kell lenni a partner rezdüléseire, a koreográfia mozdulataira és a zenével való összhangra is.

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható?

A standard táncokra inkább az elegancia és a lassabb tempó a jellemző. A latin táncoknál viszont kell a tűz, a gyorsaság. A dinamikával való játék mindkét műfaj sajátja, hiszen ettől lesz izgalmas minden mozgásos előadás.

A showtánc

Tánctérkép szülőknek

A televízióban látható szórakoztató műsorokban ma már elképzelhetetlen, hogy a zenés produkciókat ne kísérjék táncos fellépők. Legyen szó lírai dallamokról, vad rockról vagy slágergyanús popdalokról, a koreográfusnak és a táncosoknak is idomulniuk kell az adott stílushoz.

Ebben a sokszínűségben rejlik a show tánc nehézsége és szépsége is. Több műfajban is otthonosan kell mozogni, de az alapokat általában itt is a balett jelenti.

A színházi tánckarok tagjai is hasonló kihívásokkal néznek szembe, amikor az adott darab hangulatát, cselekményét vagy karaktereinek ábrázolását kell segíteniük a zenés-mozgásos betétekkel.

Gondoljunk csak azokra az ikonikus musicalekre és zenés filmekre, amelyek még ma is rengeteg nézőt vonzanak! A Macskák, a Hair, az ABBA filmek vagy az Ének az esőben. Bizonyára sokan próbáltak ellesni ezekből egy-egy mozdulatot.

A tánclépéseken túl pedig a hatást az is fokozza, hogy a megjelenés, azaz a kosztüm, a frizura, a smink, az esetlegesen használt kellékek (sétapálca, esernyő, szék, kalap…), mind-mind hozzák az adott miliő és szereplő karakterét.

A fentiekből adódóan a képzésre is a sokszínűség jellemző.

Általában a klasszikus balett mozdulataival alapozzák meg a testtudatot, majd ehhez jöhet hozzá akár a step tánc, illetve a karaktertáncok (polka, flamenco, palotás, autentikus keleti táncok…). Megkerülhetetlen a Bob Fosse nevével fémjelzett revü stílus, a modern technikák, valamint akár a manapság egyre divatosabb cirkuszi akrobatika.

Jellemző, hogy az vált a show tánc műfajára, aki már korábban más táncos műfaj(ok)ban is kipróbálta magát, esetleg szertorna vagy ritmikus gimnasztika múlttal rendelkezik.

A csoportos órákon fiúk és lányok együtt vannak jelen. A műfaj jellegéből adódóan itt elengedhetetlen a színpadi jelenlét, ami fellépéseken, versenyeken, fesztiválokon való szereplés alkalmával is gyakorolható. 

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni?

8-10 éves kortól már elkezdhető, ám javasolt előtte, pár éven keresztül balett képzésben részt venni az alapok elsajátításához.

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét?

A színpadra lépés vágya itt kiemelt szerepet kap, akinek színészi ambíciói vannak, annak kifejezetten hasznos ez a fajta mozgásképzés. Ha a gyerek nyitottan áll az újdonságokhoz, élvezni fogja a sokszínűséget.

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa?

A mozgáskoordináció minden tekintetben sokoldalú fejlesztést kap, a zenei érzék, a muzikalitás hangsúlyos. Központi szerepe van az előadókészségnek is, a magabiztos fellépés is formálódik. Egy színpadi produkció betanulása pedig komoly koncentrációt és együttműködést igényel.

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható?

Mivel a műfaj sokoldalú, ezért a képzés tartalmaz nyugodtabb és intenzívebb szakaszokat is. A dinamikai változatosság akár ugyanazon koreográfián belül is megmutatkozhat.     

A hip hop

Tánctérkép szülőknek

Bár az edzőcipők és a baseball sapkák előfordulási aránya lényegesen magasabb, mint egy balett-teremben, engedjük el a prekoncepcióinkat, és nézzünk be a kulisszák mögé!

A hip hop kifejezést használhatjuk egy zenei stílus, egy öltözködési mód, illetve egy mozgásforma megnevezésére is. Ez az egész kultúra egy életstílusra is utal, ami eleinte csak a fiatalok egy szűkebb rétegére volt jellemző, napjainkra azonban rendkívül népszerűvé vált.

Maga a szó a „laza buli”, „király party” jelentéssel bír, az őshazája pedig az Egyesült Államok. Itt hívták életre az 1970-es években azok a fiatalok, akik a származásuk miatt nem tudtak beilleszkedni a többségi társadalomba, ugyanakkor vágytak rá, hogy gondolataikat, életérzésüket ők is kifejezhessék. Tették mindezt a zenéjükkel, a táncukkal, a megjelenésükkel, mellőzve az erőszakot.

A műfajon belül többféle stílus létezik, alapvetően két csoportba oszthatjuk: az „old school”, azaz a régebbi és a „new style”, azaz az újabb stílusokra.

A lényeg mindegyiknél, hogy érzékenyen reagál az új trendekre a zene és a szórakoztatóipar területén. Van, ahol a dinamikus karmozgást laza lábmunkával kapcsolják össze (locking), van, ahol az akrobatikus elemeken van a hangsúly (break). A feminin vonások, a gyors karlendítések és a pózok (waacking), valamint az izomfeszülésből, elernyedésből adódó rángások (popping) is megadhatják egy-egy műfaj sajátosságát. 

A ritmus, a zenével való összhang tehát itt is kiemelt szereppel bír.

Először a tanítványok az adott stílusra jellemző alapmozdulatokat sajátítják el, majd ebből építkezve születnek meg a hosszabb-rövidebb koreográfiák. Fontos szerepük van a stílusgyakorlatoknak, hogy a mozdulatok ne csak formailag feleljenek meg az adott stílus elvárásainak, hanem a táncos attitűdje is sugározza az erőt, a lazaságot, a nőiességet vagy a versengést, attól függően, hogy a műfaj mit vár el. A fellépések, bemutatók során mindezek a stílusjegyek a megjelenésben is tükröződnek.

Összefoglalva:

  • Milyen korosztálynak ajánlott, mikor érdemes elkezdeni?

Az általános iskola alsó tagozatában már el lehet kezdeni.

  • Milyen habitusú, temperamentumú gyerek leli benne leginkább örömét?

Mindenképpen fontos, hogy a hip hop műfajra jellemző zenéket szívesen hallgassa az, aki elkezdi a tánctanulást (vagy ha még nem ismeri, megszeresse az oktatás alatt). A lazasággal megfűszerezett dinamizmus mindenképpen előnyére vágyik a növendéknek, aki nem fél megmutatni magát, és akár egyéni megoldásokkal még izgalmasabbá tudja tenni a produkciót.

  • Milyen testi/kognitív képességek fejlődnek általa?

Hangsúlyos a zenei hallás és a ritmus, hiszen egyre összetettebb ritmikák jelennek meg a táncokban. Fejlődik az erő és az állóképesség is, mivel az akrobatikus elemek, illetve a mozgalmasabb koreográfiák megvalósításához ezek elengedhetetlenek. Akár párbaj jellegű megmozdulásokról, akár csoportos produkciókról van szó, a kooperatív attitűd és a fókuszált figyelem kiemelt jelentőséggel bír.

  • Intenzitás szempontjából hova sorolható?

Bár a fentiekből is látható, hogy a műfaj rendkívül színes, alapvetően egy dinamikusabb, erőteljesebb mozgásformáról van szó. A hip hop tánc nyitott más műfajok stíluselemeire is, azokat olykor beolvasztja, és saját képére formálja, de a sajátos lüktetése soha nem tűnik el. 

Köszönjük, hogy velünk tartottál, reméljük, segítettünk egy kicsit jobban kiigazodni a táncos mozgásformák világában. A könnyebb összehasonlítás végett összefoglaltuk Neked a kiválasztási szempontokat egy táblázatban is.

LETÖLTÖM

Ha a fenti műfajok közül a gyermek balett vagy a modern tánc nyerte el tetszésedet, fordulj hozzánk bizalommal, gyermeked a legjobb kezekben lesz nálunk!

A Grace Mozgásművészeti Stúdió csapata

Ha tetszik a magazinunk és szeretnél többet olvasni belőle, iratkozz fel hírlevelünkre az oldalsávban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.