ISMERKEDÉS A BALETT ÓRÁVAL - Ízelítő kezdőknek
Miről szól ez a program?
“Ismerkedés a balett órával” című programunkra olyan gyermekek jelentkezését várjuk, akik szívesen kipróbálnák magukat a balett világában. Tapasztalt tanáraink segítségével bepillantást nyerhetnek egy igazi balett óra menetébe, és játékos formában ismerkedhetnek meg a balett alapjaival. Tananyagunknak megfelelően, 8 éves korig a klasszikus balett, 9 éves kor felett pedig a balett gyakorlatok mellett, a modern és jazz tánc technika mozgásrendszeréből is ízelítőt adunk az óra során.
Kinek ajánljuk?
Ez a program a 3-12 éves korosztálynak készült, de a bemutató órákat kisebb korcsoportokra bontva tartjuk (3-5, 6-8, 9-12). Olyan kislányok jelentkezését várjuk, akik már betöltötték a 3. életévüket és önállóan tudnak részt venni egy ilyen csoportos órán.
Az ismerkedős események, ahogy balett óráink is, szülői jelenlét nélkül zajlanak, de tekintettel az új környezetre, 8 éves kor alatt megkérjük a szülőket, hogy maradjanak az esemény végéig a közelben, hiszen a gyerekeknek szükségük lehet biztonságot nyújtó közelségükre.
Elérhető időpontok:
Ismerkedés a balett órával 3-5 éveseknek:
- Május 15. 16:00-16.40 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 22. 16:00-16.40 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 24. 16:00-16.40 | SOPRON, Alsólővér utca 40.
Ismerkedés a balett órával 6-8 éveseknek:
- Május 15. 17:00-17.40 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 22. 17:00-17.40 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 24. 17:00-17.40 | SOPRON, Alsólővér utca 40.
Ismerkedés a modern tánccal 9-12 éveseknek:
- Május 15. 18:00-18.45 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 22. 18:00-18.45 | BUDAPEST – BARABÁS VILLA, Városmajor u. 44., 1122
- Május 24. 18:00-18.45 | SOPRON, Alsólővér utca 40.

Részvételi díj: 4000 Ft
Jelentkezés esetén ezt az összeget átutalással tudjátok majd rendezni, melyhez minden adatot a visszaigazoló emailben küldünk ki, a jelentkezési határidő lejárta után. Eseményünk, a minőségi oktatás érdekében kis létszámmal működik, és megtartását csak a beérkezett részvételi díjak függvényében tudjuk garantálni. Ezért lemondás/hiányzás esetén a részvételi díjat nem áll módunkban visszatéríteni. Amennyiben lesz várólista, akkor természetesen át tudjuk adni a visszamondott helyet egy másik jelentkezőnek, és ebben az esetben a díjat visszatérítjük. Kérjük, jelentkezés előtt ezt mérlegeljétek.
Jelentkezés:
A programon való részvétel kizárólag előzetes regisztrációval lehetséges, a helyfoglalás jelentkezési sorrendben történik. Az eseményeket csak megfelelő létszám esetén tartjuk meg.