Ebben a cikkünkben azokkal a kérdésekkel fogunk foglalkozni, melyeket a hozzánk forduló szülők legtöbbször tesznek fel nekünk kezdetben:

  • Kislányom még csak ovis, nem túl kicsi még a baletthez? 
  • Lányom már 8 éves, érdemes még belevágni? 
  • Mi történik, ha gyermekem kezdetben lelkes, de később elbátortalanodik?  Érdemes erőltetnem? (Itt megelőlegezzük a helyes választ: NEM!)

Akinek gyermeke van, az tudja, hogy egyáltalán nem könnyű a különórák kiválasztása: nem szeretnénk túlterhelni csemetéinket, ugyanakkor, ha már korán jelentkezik az őszinte érdeklődés egy adott terület iránt, akkor azzal érdemes foglalkozni. A balett világa sok – főleg – kislány számára vonzó lehet a szép zenékkel, a tüll-szoknyákkal, a meseszerű történetekkel a színpadon. Ennek érthetően szeretnének ők is a részesei lenni.

3-4 évesen, az óvodai közösségen túl már motivált lehet egy kisgyerek abban, hogy csatlakozzon egy balett csoporthoz. Az életkori sajátosságokból kifolyólag ennél a korosztálynál még a nagymozgások dominálnak, de a helyes testtartás, a lábpozíciók, a kéz- és kartartások alapjai már nekik is megtaníthatók.

Legfontosabb szempontok a balett bevezetésénél

1. Közelítsük meg a témát játékosan!

A kicsik életében kiemelt szerepe van a játéknak. Fejlődésük egyik központi tényezője, egyúttal érzéseik, gondolataik legfőbb kifejezési formája is. Ezáltal fedezik fel környezetüket, és ismerik meg önmagukat, saját képességeiket, határaikat.

Ha a játékon keresztül ismerkednek meg a balett műfaj sajátosságaival is, például, hogy zenével dolgozunk, vagy, hogy mozdulatokon keresztül reagálunk helyzetekre, akkor sokkal gyorsabban kialakul a kötődés a mozgásforma iránt.

A Grace Balett egyedülálló tananyaga, főleg az előkészítő korosztályoknál, kifejezetten a gyerekek nyelvén íródott, és már több, mint 20 éve oktatásunk stabil alapját képezi. 

Az olyan hívószavak, amelyek közel állnak az ő világukhoz (mesehősök, állatok) nagy szerepet játszanak abban, hogy örömmel vegyenek minden feladatot. Szívesen „játsszák” végig a foglalkozásokat, miközben új ismeretekkel gazdagodnak, és közben számos képességük is fejlődik.

Az idősebb korcsoportoknál, az alapozó és haladó szinteken a játékosság kissé háttérbe szorul, de továbbra is használjuk a képzeletünket egy-egy gyakorlat elsajátítása közben. Ekkor már nagyobb hangsúlyt fektetünk a pontos kivitelezésre és az egyre összetettebb gyakorlatok elvégzésére.

2. Ne legyen túl hosszú az óra! 

Bár a legfontosabb szempont, hogy a gyermek megkedvelje a mozgást és ehhez nagyban hozzájárul a játékosság, de azért a tanári instrukciók követése közel egy órán át még nagy kihívás számukra. A foglalkozás egyformán segíti és terheli is idegrendszerüket, ezért nem mindegy, meddig “feszítjük a húrt”.

A növendékek aztán hétről hétre fejlődnek az összpontosításban, a tanár pedig ideális esetben nagy figyelemmel irányítja ezt a folyamatot. Egy tapasztalt oktató látja, hogy az óra folyamán mit bír el még a csoport, és mérlegel, vajon emelheti-e a „tétet” a tananyagon belül. Amikor ezt ügyesen csinálja, és nem elsősorban az előírt feladatokat, hanem a a gyerekeket tanítja, akkor siker és fejlődés az eredmény, hiszen a tanévre tervezett gyakorlatok elsajátítása a megfelelő ritmusban történik.

Mi a 3-4 éves korosztálynak az első évben tudatosan csak 40 perces órákat tartunk, így igazodva a legkisebbek igényeihez. Stúdiónk oktatói szakképzett, gyermek-barát szemléletű táncpedagógusok, akik már több száz gyermeket végigkísértek ezen az úton, így szülőként bátran támaszkodhatunk sok éves tapasztalatukra.

3. Vegyük figyelembe a gyermek egyéni fejlődési tempóját!

A balett órák a legtöbb helyen szülői részvétel nélkül zajlanak, hogy anya, apa jelenléte ne vonja el a gyermek figyelmét a feladatokról. Amennyiben a kicsi még nem mer önállóan bejönni az órára, vagy rövid időn belül ki szeretne menni anyához, az azt jelenti, hogy még nem érett meg erre a tanfolyami szintű képzésre. Ilyenkor nem célszerű ezt erőltetni, inkább várjuk meg, amíg megérkezik a kellő bátorság, amellyel a későbbiekben magabiztosan és önfeledten tud részt venni az órákon.

Az is előfordulhat, hogy egy gyermek az elején még nem mer minden gyakorlatba bekapcsolódni, és a játékosabb feladatokból is meglepő módon inkább kimarad, csak szemlélődik. Az ilyen gyerekek lassabban oldódnak, több idő kell nekik, hogy idővel bátran beálljanak a többiek közé, azonban érdemes türelemmel megvárni ezt a pontot, mert ez is fontos része a folyamatnak.

De honnan tudhatnám előre, hogy tetszeni fog-e gyermekemnek a balettóra?

Természetesen ilyenkor jogosan merül fel a fenti kérdés: nem lehet előre megjósolni, hogy fog gyermekünk reagálni, ha még soha nem próbálta a balettot. Ezért találtuk ki a Grace Mozgásművészeti Stúdiónál az úgynevezett „próbacsomag” lehetőséget, amely 3 alkalmat biztosít arra, hogy a gyermek eldöntse, tetszik-e neki ez a mozgásforma. A szülő is látni fogja, mennyire lelkesedik a gyermeke a balett órák iránt, valamint a tanáraink is adnak visszajelzést, hogy mit tapasztaltak az órák alkalmával.

És meddig nem késő elkezdeni?

Erre nem lehet egyértelmű választ adni, mert több mindennek is a függvénye: motiváció és kitartás, figyelem és koncentráció, tehetség és fogékonyság a mozgásforma iránt. Mi most a balettről, mint szabadidős tevékenységről beszélünk, a professzionális táncképzésben más szempontok kerülnek előtérbe.

Az alapozás 7-8 éves korig történik, és ezeknél a korosztályoknál még nagyon is jellemző a gyakorlatok heti szintű ismétlése, hogy az alapmozdulatok szépen beépüljenek. Ezért aki később csatlakozik a csoporthoz, és kellően motivált, valamint tud összpontosítani a gyakorlatok elsajátítása közben, képes lesz felzárkózni a csoport tudásszintjéhez.

8-9 éves kor felett már szükséges valamilyen előképzettség, akár más mozgásforma elsajátítása során megszerzett koordinációs képesség, erőnlét, hajlékonyság, mert akkor van egy alap, amire lehet építeni, így a növendék tud haladni a csoporttal, és szép lassan elsajátítja a balett formanyelvét. 10-11 éves kortól pedig már haladó szinten vannak a növendékeink, így aki ide szeretne csatlakozni, erősebb alapokkal kell rendelkeznie. 

Bővebben az egyes korosztályokról itt olvashatsz.

Végül a lényeg

Ha megérett rá a gyermekünk, akár már 3 éves kortól is el lehet kezdeni balettozni. A megfelelő, játékos megközelítéssel életre szóló kötődést lehet kialakítani a mozgás iránt. Ha úgy látjuk, csemeténk még nem érett meg az önálló működésre, a közösség egy újabb formájára, akkor azt ne erőltessük, várjuk meg inkább a következő évet, hogy önbizalma közben tovább fejlődhessen. Ha viszont csak egy kis bátorítás hiányzik, akkor megfelelő képzettségű és hozzáállású tanárokkal át lehet segíteni a gyermekeket a kezdeti nehézségeken.

Ha tetszik a magazinunk és szeretnél többet olvasni belőle, iratkozz fel hírlevelünkre az oldalsávban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük